Az elmúlt évtizedekben a Parkinson-kórt elsősorban genetikai eredetű betegségként kezelték. A kutatások nagy része a génekre irányult, részben olyan ismert érintettek miatt, mint Michael J. Fox vagy a genetikai kockázattal élő Google-alapító, Sergey Brin. A legújabb tudományos eredmények azonban egyre inkább azt mutatják, hogy a történet ennél sokkal összetettebb: a Parkinson-kór döntő részében nem a DNS, hanem a környezet, azon belül is bizonyos vegyi anyagok és a szennyezett ivóvíz játszhatnak kulcsszerepet.
Egy amerikai haditengerészeti tiszt, Amy Lindberg története jól szemlélteti ezt a fordulatot. Lindberg évtizedekig szolgált a Camp Lejeune nevű észak-karolinai katonai bázison, ahol később kiderült: a víz évtizedeken át klórozott szénhidrogénekkel, például triklóretilénnel volt szennyezett. Miután nála Parkinson-kórt diagnosztizáltak, a kutatók vizsgálni kezdték, lehet-e összefüggés a bázis vízminősége és a betegek növekvő száma között.
Miért nem magyaráz mindent a genetika?
A klasszikus elmélet szerint a Parkinson-kór hátterében öröklött génhibák állnak. Valóban léteznek olyan mutációk, amelyek növelik a kockázatot, és néhány esetben ezek jól kimutathatók. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy a Parkinson-esetek mindössze körülbelül 10–15 százaléka magyarázható tisztán genetikai okokkal. Az Egyesült Államokban az elmúlt 30 évben megduplázódott a Parkinson-kór gyakorisága, és a következő évtizedekben is további növekedést várnak. Ikervizsgálatok is megerősítették, hogy az egypetéjű ikrek körében nem sokkal gyakoribb a betegség, mint a kétpetéjűeknél, ami szintén arra utal, hogy a genetika önmagában nem elég a magyarázathoz.
Ezek az eredmények sok kutató szerint azt bizonyítják, hogy a Parkinson-kór inkább környezeti és genetikai tényezők kombinációja. A gének hajlamosíthatnak, de az, hogy a betegség kialakul-e, nagyrészt attól függ, milyen vegyi anyagokkal, légszennyezéssel, növényvédő szerekkel vagy épp szennyezett vízzel találkozunk életünk során.
Camp Lejeune: amikor a víz mélyén vegyszerek rejtőznek
Camp Lejeune ma már szimbóluma annak, hogyan válhat egy ivóvízrendszer láthatatlan veszélyforrássá. A bázison az 1950-es évektől kezdve triklóretilént és más illékony szerves vegyületeket használtak géptisztításra és vegytisztításra. Ezek a vegyszerek évtizedeken át a talajvízbe kerültek, majd az ivóvízbe jutottak. Évtizedekbe telt, mire a hatóságok elismerték, hogy a bázis lakói határérték feletti szennyezett vizet fogyasztottak.
A későbbi vizsgálatok megdöbbentő eredményeket hoztak: a Camp Lejeune-n szolgáló katonáknál közel 70 százalékkal magasabb volt a Parkinson-kór kockázata, mint azoknál, akik egy másik, nem szennyezett katonai bázison állomásoztak. További kutatások szerint a triklóretilén nemcsak a betegség kialakulásának valószínűségét növelheti, hanem a tünetek gyorsabb romlásával is összefügghet. Az amerikai veteránügyi hatóság ma már külön program keretében ismeri el a Camp Lejeune-n szolgált katonák és családtagjaik jogosultságát a Parkinson-kórhoz kapcsolódó ellátásokra.
Vegyi anyagok, amelyek az agyat támadják
A triklóretilén és rokon vegyületei, például a perklóretilén, évtizedeken át mindennapos ipari oldószerek voltak. Számos országban máig megtalálhatók a talajban és az ivóvízben. A kutatások szerint a triklóretilén az egyik „láthatatlan és megelőzhető” oka lehet a Parkinson-kór terjedésének, mivel képes átjutni a vér-agy gáton, és a dopamintermelő idegsejtek pusztulását okozza.
További kockázatot jelentenek a növényvédő szerek, például a paraquat, amelyet több ország már betiltott. A paraquattal dolgozó gazdák körében egyes vizsgálatok akár 150 százalékkal nagyobb kockázatot mutattak. Hasonló eredmények születtek más peszticidek esetében is, különösen a golfpályák vagy intenzív mezőgazdasági területek közelében élők körében. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a kutatások statisztikai összefüggéseket mutatnak, de populációs szinten mégis jelentős hatással lehetnek a betegség terjedésére.
Fordul a szél: új irányban a kutatás és a szabályozás
A genetikai kutatások hosszú időre elvonták a figyelmet a környezeti tényezőkről, ám ma már egyre több tudós és hatóság ismeri el, hogy a Parkinson-kór megértéséhez ezeket is vizsgálni kell. Az Egyesült Államok környezetvédelmi hatósága 2024-ben bejelentette, hogy kivonja a triklóretilént a polgári felhasználásból. A Parkinson-kórral foglalkozó szervezetek pedig hangsúlyozzák, hogy a betegség a leggyorsabban növekvő neurológiai kórkép a világon, és a környezeti expozíciók csökkentésével sok eset megelőzhető lenne.
Egyre több kutató javasolja egy „Human Exposome Project” létrehozását, amely az ember életútja során elszenvedett kémiai hatások nyomon követését célozná, hasonlóan a Humán Genom Programhoz. A cél, hogy pontosan feltérképezzük, mely vegyületek és milyen mennyiségben járulnak hozzá a Parkinson-kórhoz, és hogyan lehet ezeket az expozíciókat csökkenteni.
Mit jelent ez a mindennapokban?
Ha a betegségek nemcsak a génjeink, hanem az ivóvíz, a levegő és a vegyi anyagok hatása alatt formálódnak, az elsőre riasztónak tűnhet. Ugyanakkor a kutatók szerint ez a felismerés reménykeltő, mert míg a genetikai hajlamot nem tudjuk megváltoztatni, a környezeti kitettségeket igen. A vízminőség javítása, a vegyi anyagok szabályozása és a lakosság tájékoztatása mind hozzájárulhat a kockázat csökkentéséhez.
Érdemes odafigyelni arra, milyen vizet fogyasztunk, hol élünk, milyen anyagokkal dolgozunk, és hogyan óvhatjuk az egészségünket a mindennapi környezetünkben. Ezek az apró döntések együttesen határozzák meg, mennyire tesszük ki magunkat olyan tényezőknek, amelyek hosszú távon hatással lehetnek az idegrendszerünkre.
A DNS-en túl: új kép rajzolódik ki a Parkinson-kórról
A kutatások új irányt mutatnak: a Parkinson-kór nem pusztán genetikai sorscsapás, hanem környezeti eredetű betegség is lehet. Nem csupán azt kell kutatni, mit örököltünk a szüleinktől, hanem azt is, hogy milyen vegyszereket engedünk a levegőbe, a talajba és az ivóvízbe. A jövőben a Parkinson-kór elleni küzdelem nemcsak laboratóriumi kutatás lesz, hanem a mindennapi környezet védelmének kérdése is. Ez az új szemlélet nemcsak a tudományos világot formálja át, hanem azt is, hogyan gondolkodunk saját egészségünkről és felelősségünkről a Föld iránt.