Belgium az orosz–ukrán háború egyik legfontosabb pénzügyi csatatérévé vált. Nem a hadsereg, hanem a pénz miatt: Brüsszelben, az Euroclear elszámolóházban parkol a Nyugaton befagyasztott orosz állami vagyon döntő része. Miközben az Európai Unió egyre komolyabban számol azzal, hogy ennek a vagyonnak a hozamát, sőt akár magát az alaptőkét is Ukrajna támogatására fordítsa, a belga miniszterelnök, Bart De Wever élesen fogalmazott: szerinte az orosz vagyon elkobzása „közönséges lopás” lenne, és illúzió arra építeni, hogy Oroszország katonai értelemben egyértelmű vesztesként kerül ki a háborúból.
A felszínen úgy tűnhet, hogy egyetlen ország „akadékoskodik” az ukrajnai támogatás körül. Valójában a belga álláspont mögött nagyon is valós jogi, pénzügyi és geopolitikai kockázatok húzódnak meg – miközben Magyarország vétói, az amerikai óvatosság és az orosz fenyegetések összetett nyomást helyeznek az Európai Unióra.
Belgium különleges szerepe az orosz vagyon ügyében
A 2022-es orosz invázió után a nyugati országok több száz milliárd eurónyi orosz állami vagyont – főként jegybanki tartalékokat – fagyasztottak be. Ennek túlnyomó része európai pénzügyi intézményeknél pihen, és ezen belül kiemelt szereplő az Euroclear, a brüsszeli székhelyű elszámolóház. A befagyasztott orosz vagyon döntő hányada itt, belga joghatóság alatt van.
Ez a tény önmagában magyarázza, miért különösen érzékeny Belgium ebben a vitában. Ha az Európai Unió úgy dönt, hogy a befagyasztott orosz vagyon hozamát vagy magát a tőkét Ukrajna megsegítésére fordítja, akkor a legnagyobb jogi és pénzügyi kitettség Belgiumot és az Eurocleart érinti. Az orosz állam, illetve orosz állami intézmények és vállalatok várhatóan perekkel reagálnának, és a belga bíróságokon támadnák meg az intézkedéseket.
A belga kormány ezért már korán jelezte: csak akkor hajlandó támogatni a vagyon felhasználását, ha az uniós tagállamok világosan rögzítik, hogy a jogi és pénzügyi kockázatokat közösen viselik, és Belgium nem marad egyedül a perek, illetve az orosz ellenlépések frontvonalában. A vita tehát nem pusztán elvi, hanem nagyon is gyakorlati kérdés: ki vállalja a felelősséget, ha az „ismeretlen vizekre evező” jogi megoldás visszaüt?
Mit kifogásol Bart De Wever?
A belga miniszterelnök több interjúban is világossá tette álláspontját. Nem vitatja, hogy Ukrajnának szüksége van pénzügyi és katonai támogatásra, de szerinte az orosz vagyon elkobzása súlyos következményekkel járna a nemzetközi jogra, a pénzügyi rendszer stabilitására és Belgium biztonságára nézve. Érvei három nagy csoportba rendezhetők:
- Jogi precedens és magántulajdon-védelem: De Wever szerint alapvető különbség van a vagyon „befagyasztása” és „elkobzása” között. A befagyasztás ideiglenes, visszafordítható állapot, a szankciós politika bevett eszköze. Az elkobzás viszont végleges jogfosztás, amely a szuverén államok jegybanki tartalékait is érintené. Ez olyan precedens lenne, amely hosszú évekig elhúzódó pereket indíthat, és megkérdőjelezheti a nemzetközi jog egyik íratlan alapelvét: hogy egy állam központi bankjának vagyonát különösen erős védelem illeti meg.
- Pénzügyi bizalom és az euró tartalékvaluta-szerepe: a belga kormányfő attól tart, hogy ha az EU politikai döntéssel, utólag változó szabályokkal nyúl bele egy másik állam tartalékaiba, az megrengeti a bizalmat az euróban mint tartalékvalutában. Több nem európai ország is tarthat attól, hogy egy jövőbeni konfliktus esetén velük is megtörténhet ugyanez, ezért középtávon átcsoportosíthatják tartalékaikat más valuták – például a dollár vagy a kínai jüan – irányába.
- Geopolitikai és személyes kockázatok: De Wever nyíltan beszélt arról, hogy Oroszország közvetlen retorziókkal fenyegette meg Belgiumot és a belga vezetőket. Ilyen lehet az oroszországi belga befektetések államosítása, a még ott működő belga vállalatok kiszorítása, vagy akár a belga és egyéb nyugati befektetők vagyonának befagyasztása. A fenyegetések személyes szintre is eljutottak, ami tovább növeli a belga óvatosságot.
A miniszterelnök azt is hangsúlyozza, hogy történelmi szempontból többnyire úgy keletkeztek jóvátételek, hogy a vesztes állam maga vállalta ezeket egy békeszerződés keretében. Most viszont szerinte illúzió arra számítani, hogy Oroszország önként mond le a vagyonáról, így a nyugati fél egyoldalú döntése a nemzetközi jog határait feszegetné.
Az EU finanszírozási tervei és a B-verzió
Miközben Belgium a jogi és pénzügyi kockázatokra koncentrál, az Európai Bizottság és több tagállam azt hangsúlyozza: Ukrajna támogatását középtávon csak valamilyen új, stabil finanszírozási konstrukcióval lehet fenntartani. A tervek leegyszerűsítve két pillérre épülnek:
- Közös uniós hitel, a „B-verzió”: az EU közösen venne fel egy nagyjából 90 milliárd eurós hitelt, amelyet az uniós költségvetés és a tagállamok garantálnának. Ez a megoldás hasonlít a korábbi helyreállítási alap konstrukciójára, és hosszabb távon terítené szét a terheket. Hátránya, hogy a döntéshez egyhangú tagállami támogatás kell, így egyetlen ország – például Magyarország – is meg tudja vétózni.
- „Jóvátételi kölcsön” befagyasztott orosz vagyonra támaszkodva: ebben a modellben az EU hosszú lejáratú hitelt vagy támogatási csomagot nyújt Ukrajnának, amelynek fedezetéül a befagyasztott orosz állami vagyon szolgálna. A logika szerint a háború lezárultával Oroszország – akár egy békemegállapodás részeként – jóvátételt fizet, így végső soron Moszkvára hárulna a számla. Ehhez a konstrukcióhoz elég a minősített többség, vagyis nem szükséges minden tagállam támogatása, de a befagyasztott vagyon döntő része miatt Belgium nélkül gyakorlatilag megvalósíthatatlan.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Magyarország a közös hitelfelvételt – vagyis a B-verziót – következetesen elutasítja, és nem kíván részt venni újabb közös eurókötvény-kibocsátásban Ukrajna finanszírozására. Így egyidejűleg két ország torpedózza a két különböző opciót: Belgium a jóvátételi konstrukciót, Magyarország a közös hiteltervet.
Washington óvatossága: miért nem lelkes az Egyesült Államok?
Az amerikai kormány formálisan nem dönt az európai befagyasztott vagyon sorsáról, mégis fontos szereplő a háttérben. Gazdasági és diplomáciai források szerint Washington inkább óvná az EU-t attól, hogy túlságosan előreszaladjon az orosz vagyon felhasználásában.
Az amerikai álláspont több szempontból különbözik a belgától. Az Egyesült Államok kevésbé a jogi technikai részletekre, inkább a háború lezárásának politikai logikájára koncentrál. Egyrészt úgy látják, hogy a befagyasztott orosz vagyon erős alkupozíciót jelenthet egy jövőbeli béketárgyalás során: ha ezt most nagyrészt felélik vagy visszafordíthatatlanul szétosztják, kevesebb mozgástér marad a diplomáciának. Másrészt tartanak attól is, hogy az orosz vagyon felhasználása tovább keményítené a moszkvai álláspontot, és elodázná a rendezés lehetőségét.
Egyben azonban az amerikai és az európai logika találkozik: Ukrajna támogatása nem állhat le, mert az az ország katonai, gazdasági és politikai összeomlásához vezetne, ami beláthatatlan következményekkel járna az egész régió biztonságára nézve.
Az orosz válasz: célkeresztben Belgium és az Euroclear
Oroszország mind retorikai, mind jogi szinten keményen reagál a befagyasztott vagyon felhasználásának terveire. A moszkvai vezetés az elkobzást „illegális rablásnak” nevezi, és azzal fenyeget, hogy minden rendelkezésre álló jogi eszközt bevet Belgium és az európai intézmények ellen.
Ez a gyakorlatban beperelt pénzügyi intézményeket, hosszú évekre elhúzódó választottbírósági eljárásokat és kétoldalú beruházásvédelmi szerződések megsértésére hivatkozó perek sorát jelentené. Emellett Moszkva kilátásba helyezte, hogy azonos értékben államosíthatja az „ellenséges” országokhoz köthető vagyonokat, illetve befagyaszthatja a nyugati befektetők oroszországi érdekeltségeit.
Az Euroclear vezetése is többször jelezte: ha politikai döntés nyomán arra kényszerülnek, hogy hozzányúljanak a náluk parkoló orosz vagyonhoz, a cég akár magát az uniós jogszabályt is kész bíróságon megtámadni. A belga pénzügyi rendszer, valamint a brüsszeli pénzügyi központ szerepe forog kockán, ezért a belga kormány számára nem mellékes, hogy milyen döntés születik.
Mi a tét Ukrajna és az EU számára?
Ukrajna szempontjából a vita egyszerű számokra fordítható le. Az ország a következő években is hatalmas forrásokra szorul: nemcsak fegyverre és lőszerre, hanem az állam alapvető működésére – nyugdíjakra, bérekre, egészségügyre, a lerombolt infrastruktúra helyreállítására. A nemzetközi intézmények becslései szerint a következő két évben több száz milliárd eurós nagyságrendű támogatásra lenne szükség, ennek jelentős részét az EU-tól várják.
Az uniós döntéshozók számára a helyzet kettős. Ha túl óvatosak, azzal Ukrajna stabilitását, és közvetve Európa biztonságát kockáztatják. Ha viszont túlságosan kreatívan nyúlnak bele a nemzetközi jog korábban érinthetetlennek hitt területeibe – például a szuverén jegybanki vagyonhoz –, azzal megrendíthetik az euróba és az uniós jogrendbe vetett globális bizalmat.
A belső politikai egyensúly is törékeny. Belgium a jogi és pénzügyi kockázatok, Magyarország a politikai és szuverenitási aggályok miatt áll ellen egyes megoldásoknak. A többi tagállamnak úgy kell kompromisszumot keresnie, hogy közben egyik országot sem szorítja teljesen sarokba, mert az hosszú távra mérgezheti az uniós döntéshozatal légkörét.
Mit üzen a belga vita Európának?
A belga kormányfő kemény kijelentése – miszerint az orosz vagyon elkobzása „közönséges lopás” – elsőre sokkolónak tűnhet egy olyan közegben, ahol a legtöbb ország Oroszország agresszióját elítélve inkább a szigorúbb szankciók felé tolná az EU-t. Ugyanakkor De Wever vitája rámutat egy kényelmetlen kérdésre: meddig mehet el a politika a nemzetközi jog és a pénzügyi bizalom rovására akkor, amikor egy agresszor megbüntetése és egy megtámadott ország túlélése a tét?
Belgium nélkül nincs realitása annak, hogy az EU érdemben hozzányúljon a Nyugaton parkoló orosz vagyonhoz. Ugyanakkor Ukrajna támogatásának fenntartása sem halogatható. A következő hónapok arról szólnak majd, hogy sikerül-e olyan kompromisszumot találni, amelyben Belgium nem érzi magát pénzügyi túsznak, Magyarország sem fordul szembe teljesen a közös hitelfelvétellel, Ukrajna mégis megkapja a létfontosságú forrásokat – és közben az EU sem ássa alá a saját jogrendjét és pénzügyi hitelességét.
A tét jóval túlmutat a brüsszeli tárgyalótermek falain: arról szól, hogyan képzeli el Európa önmagát a háború utáni világban, és mennyire tud egyszerre erős, egységes és jogállami maradni a geopolitikai nyomás közepette.