A világ egyik legjobb pillangóúszója, kétszeres olimpiai bajnok, világcsúcstartó, a magyar sport egyik legnagyobb tehetsége – és immár hosszú ideje érdemi uszodai edzés nélkül. Milák Kristóf neve eddig rekordokkal, olimpiai aranyakkal és világbajnoki címekkel fonódott össze, most viszont teljesen más okból került a címlapokra: munkáltatója, a Budapesti Honvéd ultimátumot adott neki. Ha december közepéig nem kezdi újra a komoly vízi edzéseket, a klub leállíthatja többmilliós fizetésének folyósítását, sőt a szerződésbontás lehetősége is felmerült. Az ügy messze túlmutat egyetlen sportoló sorsán: rávilágít, hogyan viszonyul a magyar sport az élsportolókhoz, a „nemzeti kincs” státuszhoz, és ahhoz, meddig tart a megértés, és hol kezdődnek a következmények.
Miért tekintjük Milákot „nemzeti kincsnek”?
Ahhoz, hogy értsük a vita hevességét, érdemes felidézni, ki is az a Milák Kristóf a számok és eredmények nyelvén. Ő a 200 méteres pillangó világcsúcstartója, aki 2019-ben döntötte meg Michael Phelps legendás, tíz évig érinthetetlennek hitt rekordját. A tokiói olimpián olimpiai rekorddal nyerte a 200 pillangót, 100 pillangón pedig európai csúccsal lett ezüstérmes. A párizsi játékokon újabb érmeket szerzett, köztük aranyat 100 pillangón, így immár kétszeres olimpiai bajnokként és többszörös olimpiai érmesként került be a sporttörténelembe.
Világbajnoki és Európa-bajnoki címei, világcsúcsa és olimpiai sikerei együtt olyan pályaképet rajzolnak ki, amely nemcsak magyar, hanem nemzetközi szinten is generációs tehetséggé emeli. Innen ered az a megfogalmazás, hogy Milák „nemzeti kincs”: ritka, nehezen pótolható, és sokak szemében nemcsak a saját, hanem az ország kollektív vagyonának része.
Tizenhat hónap víz nélkül – hogyan jutottunk az ultimátumig?
A fordulópont a párizsi olimpia után következett be. Bár Milák ott még csúcsformában versenyzett, a játékokat követően a beszámolók szerint gyakorlatilag eltűnt az uszodából. Klubvezetők és szakemberek úgy fogalmaztak: nagyjából másfél éve nem végez rendszeres vízi edzésmunkát, csupán konditermi, szárazföldi felkészülésről hallani, amelyet erőnléti edzővel folytat.
Időközben sorra maradtak ki a nagy világversenyek: több világbajnokságon sem indult, pedig korábban minden ilyen viadalon a mezőny egyik legnagyobb esélyese volt. A helyzet különösen ellentmondásos azért, mert pár hónappal korábban egy szponzori podcastben még arról beszélt, hogy célja a világbajnoki visszatérés, valamint egy újabb olimpiai arany Los Angelesben. A nyilvános vállalásokból azóta semmi nem valósult meg, edzésről és versenyzésről alig érkezik hír.
Mi áll pontosan az ultimátum mögött?
A konfliktus a Budapesti Honvéd és Milák közötti munkaviszonyból nőtte ki magát. A klub vezetői nyíltan elmondták: tény, hogy Milák nem úszik, nem edz rendszeresen vízben, miközben a klub fizeti a bérét. A türelem azonban szerintük nem tarthat a végtelenségig, ezért határidőt szabtak.
A sajtóhírek alapján az ultimátum lényege így foglalható össze:
- Konkrét határidő – December közepe az a dátum, ameddig Miláknak el kell kezdenie a komoly, rendszeres uszodai edzéseket.
- Egyértelmű elvárás – Nem elég a konditerem, élsportolói szintű, strukturált vízi edzésmunkát várnak el tőle.
- Pénzügyi következmények – A határidő elmulasztása esetén a klub nem utalja tovább a többmilliós fizetést, és a szerződés felmondása is napirendre kerülhet.
- Állami támogatás kérdése – A Gerevich-ösztöndíj és más élsportolói juttatások sorsa is kérdésessé válhat, ha tartósan nincs mögöttük aktív sporttevékenység.
A klubfizetésen túl Milák az állami ösztöndíjrendszer részeként jelentős havi támogatást kap, ami eredetileg az élsportolói életpálya finanszírozását szolgálja. A vita egyik központi eleme, hogy meddig indokolt ilyen juttatásokat folyósítani valakinek, aki sem edzésmunkát, sem versenyeredményt nem tesz le az asztalra.
Mennyire fájna a pénzcsap elzárása?
Milák jövedelmi helyzete az elmúlt években a sikereknek köszönhetően rendkívül erős volt. Vállalkozása, a marketinggel és szponzorációval foglalkozó cég az utóbbi években jelentősen növelte árbevételét, a beszámolók alapján a több tízmilliós, majd közel százmilliós nagyságrendet is elérte. Ehhez jöttek a párizsi olimpián elért eredményei után járó, adómentes állami jutalmak: az arany- és ezüstérmek együtt közel százmillió forintos egyszeri prémiumot hoztak.
A klubfizetés pontos összege nem nyilvános, de több forrás is többmilliós nagyságrendről írt. Mindezt kiegészítik a szponzori megállapodások – állami nagyvállalat, nemzetközi márkák –, amelyek nemcsak anyagi biztonságot, hanem tartós kapcsolatrendszert is jelentenek.
Mindez azt sugallja, hogy rövid távon Milák akkor sem kerülne egzisztenciális válságba, ha a Honvéd leállítaná a fizetése utalását. Az ultimátum valódi tétje inkább elvi és szimbolikus: meddig maradhat valaki „fizetett élsportoló”, ha közben nem végez élsportolói munkát, és mennyire válik el egymástól az egykori érdem és a jelenlegi teljesítmény.
„Nincs Milák-probléma” vagy mégis van? – a szakma megosztott
Az ügy egyik legérdekesebb vonása, hogy a magyar sportélet meghatározó szereplői nagyon különböző szemszögből közelítik meg a helyzetet. Ettől lett igazán megosztó az uszodai közegben és azon túl is.
Dénes Ferenc sportközgazdász szerint valójában „nincs Milák-probléma”: ha úszni akar, úszik, ha nem, akkor abbahagyja, és polgári foglalkozást választ. Érvelése szerint a magyar állam olyan védőhálót feszített ki az élsport alá, amely még akkor is jövedelmet biztosít, ha a sportoló nem teljesít, sőt adott esetben nem is végez munkát. Munkajogi logikával nézve azonban ez nehezen védhető helyzet: egy tanárt vagy orvost sem fizetnek akkor, ha tartósan nem látja el a feladatát.
Schmitt Pál, kétszeres olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök azt hangsúlyozta, hogy nem kötelező élsportolónak lenni, de ha valaki ezt az utat választja, ahhoz kötelezettségek is társulnak: edzés, munka, példamutatás. Szerinte empatikus, de egyenes beszélgetésre lenne szükség Milákkal arról, hogy a tehetsége valóban kivételes, és felelőssége is van abban, hogyan bánik vele.
Selmeci Attila, Milák korábbi edzője teljesen egyetért a Honvéd vezetőinek álláspontjával. Úgy véli, egy olimpiai bajnoknak a hétköznapokban is olimpiai bajnokként kell viselkednie, a jelenlegi hozzáállásban pedig ezt nem látja. Más korábbi szövetségi kapitányok és szakemberek is azt mondják: természetesen joga van abbahagyni az úszást, de akkor viselnie kell annak következményeit, például a juttatások megszűnését.
A vélemények összképe az, hogy Miláknak most már egyértelmű döntést kell hoznia: visszatér az élsportba, vagy vállalja, hogy megszűnik az a kivételezett státusz, amit korábbi eredményei révén élvezett. A vita legfeljebb azon van, mekkora időtávon és milyen mértékű empátiával érdemes kezelni a helyzetét.
A háttérben: mentális teher, kiégés és az élsport ára
A nyilatkozatok többsége jogi, erkölcsi és pénzügyi szempontok mentén értékeli az ügyet, de nehéz figyelmen kívül hagyni az élsport mentális oldalát. Az elmúlt években világsztárok egész sora beszélt nyíltan arról, milyen árat fizet a lelke a folyamatos nyomásért. Simone Biles a tokiói olimpián, Naomi Osaka a grand slam tornákon vállalta fel, hogy mentális problémák miatt lép hátra, és inkább a saját egészségét választja az újabb címek helyett. Ezek a történetek világszerte újraértelmezték, mit jelent „keménynek lenni” a sportban.
Milák esetében nincsenek ennyire egyértelmű, részletesen megfogalmazott mentális egészség-narratívák, de a jelenségek – a hosszú szünet, a médiától való távolságtartás, a csend – sokak szerint arra utalnak, hogy nehezen viseli a rá nehezedő elvárásokat és a sztárstátuszt. Korábbi nyilatkozataiban is érződött, hogy kifejezetten ódzkodik a magánéletét firtató cikkektől, és úgy érzi, róla sokszor olyan történetek jelennek meg, amelyek nem tükrözik a valóságot.
Az ultimátum ezért nem csak arról szól, hogy jár-e fizetés az élsportolónak, ha nem dolgozik. Arról is, hogy a sportintézményrendszer – klub, szövetség, állam – hogyan reagál, amikor egy világklasszis láthatóan elakad, de nem kommunikál világosan a jövőjéről.
Merre tovább? – A lehetséges forgatókönyvek
A következő hetek alakulását senki sem látja előre, de néhány forgatókönyv jól kirajzolódik.
- Újjáépített bajnok – Az optimista verzió szerint Milák elfogadja az ultimátum üzenetét, visszatér az uszodába, és fokozatosan újra felépíti magát. Fiatal koránál fogva van ideje felkészülni a következő világbajnokságokra és a 2028-as olimpiára, ahogyan arról korábban maga is beszélt. Ebben az esetben a mostani válság egy hosszabb pályaív egyik nehéz állomása lenne, nem pedig végpontja.
- Végleges pályamódosítás – Előfordulhat, hogy Milák végleg hátat fordít az élsportnak, és vállalkozásaival, szponzori kapcsolataival, esetleges jövőbeli szakmai szerepeivel építi tovább az életét. Ilyenkor a vita arról fog szólni, meddig tartható fenn az élsportolói juttatások rendszere úgy, hogy már nincs mögötte teljesítmény.
- Hosszúra nyúló lebegés – A legkockázatosabb forgatókönyv az lenne, ha sem egyértelmű visszatérés, sem tiszta lezárás nem születik, csak elhúzódó halogatás. A klub fokozatosan szigorít, a juttatások csökkennek, miközben a sportoló továbbra sem vállal döntést. Ez hosszú távon mindenkinek árt: a sportágnak, a klubnak és magának Miláknak, mert az évek múlásával az élsportban egyre nehezebb a visszaút.
A magyar úszósport számára a legnagyobb tét nyilván az első forgatókönyv: a világ egyik legjobb pillangósa még több nagy versenyt meghatározhatna. De az is világos, hogy a döntést nem hozhatja meg sem klub, sem szövetség, sem közvélemény – azt egyedül Milák tudja kimondani.
Tehetség, felelősség, szabadság – egy sportdráma tétjei a pénzen túl
A Milák Kristófot érintő ultimátum valójában arról szól, hogyan gondolkodunk a tehetségről, a felelősségről és a szabadságról az élsportban. Meddig tart az a szakasz, amikor egy „nemzeti kincsnek” megengedjük a hosszú vívódást, a csendet, az útkeresést, és mikortól mondjuk ki: a kiváltságoknak ára van, a juttatásoknak feltételei vannak?
A következő időszakban Milák nem csupán arról dönt, hogy újra felveszi-e a sapkát a rajtkövön. Arról is, hogyan emlékszünk majd rá évek múlva: mint a sporttörténelem egyik legnagyobb, következetesen végigvitt pályaívére, vagy mint egy kivételes tehetségre, aki egy ponton más utat választott. Az ultimátum ketyeg, de a legfontosabb kérdésre – hogy valójában mit akar kezdeni a saját életével – csak ő adhat választ.