A kilencvenes évek elejének egyik legrettegettebb alakja, Magda Marinko neve több mint harminc évvel a gyilkosságok után is kísért: Szabadka, Palics, Kecskemét, Orosháza és Szeged bűnügyei máig a magyar kriminalisztika legsúlyosabb fejezetei közé tartoznak. A történet most új formában tér vissza: háromrészes dokumentumsorozat dolgozza fel a sorozatgyilkos múltját, A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete címmel, amelyet az RTL+ Premium mutat be, később pedig a VIASAT3 is műsorára tűz.
A sorozat egyszerre próbál megfelelni a globálisan népszerű true crime műfaj szabályainak, felidézni egy korszak társadalmi–bűnügyi valóságát, és közben szembesíteni a nézőt azzal, hogyan hat ma is egy megoldatlan családirtás és egy hírhedt bűnöző árnyéka Szegedre és egész Magyarországra.
Ki volt Magda Marinko?
Magda Marinko (született: Marinko Magda) 1963-ban született Szabadkán, magyar származású szerb állampolgár. A kilencvenes évek elejére a jugoszláv háborúk, a határ menti feketegazdaság és a szervezett bűnözés világában mozgó, rendkívül veszélyes bűnözőként vált hírhedtté.
A beszámolók szerint részben a Szabadkai Halálkommandó néven ismert csoport tagjaként, részben önálló „megrendelésre” elkövetett bérgyilkosságok során követett el emberöléseket Szerbiában, többek között Szabadka és Palics környékén. Áldozatainak pontos száma nem ismert, egyes szakértők szerint akár több tucat ember halála is a nevéhez köthető.
Magyarországon 1993–94-ben két, nagy visszhangot kiváltó ügyben ítélték el: a kecskeméti hármas gyilkosság, valamint egy orosházi asszony megölése miatt. A bíróság négy emberölést talált bizonyítottnak, előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetve; ezért 1995-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.
Ezzel párhuzamosan Jugoszláviában is eljárás folyt ellene, ahol a palicsi és szabadkai gyilkosságok – további nyolc ember megölése – miatt halálra ítélték; ezt később 40 év szabadságvesztésre módosították. A magyar ítéletet követően a szegedi Csillag börtön HSR-körletében tölti büntetését, kiemelt biztonsági rezsimben. 2019-ben napirendre került a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége, de a bíróság elutasította, arra hivatkozva, hogy nem látszik valódi megbánás vagy reszocializáció.
Szeged a kilencvenes években: háború, alvilág, bizonytalanság
A sorozat nem csak egy bűnöző portréját rajzolja meg, hanem egy egész korszak lenyomatát adja. A rendszerváltás utáni években Szeged – földrajzi fekvésénél és a jugoszláv háborúk közelségénél fogva – egyfajta ütközőzónává vált. A szomszédban dúló konfliktus elől menekülők, a határforgalom fellendülése, a valutázás és a csempészet együtt teremtették meg azt a közeget, ahol a jugoszláv maffia és a magyar alvilág szereplői mindennapos jelenlétté váltak.
A belváros főutcáját ellepték a valutázók, a vendéglők és bárok tele voltak szerb és horvát alvilági figurákkal, a város peremén működő piacokon pedig gyakorlatilag mindenhez hozzá lehetett jutni a feketepiacon. Az olajszőkítés a legjövedelmezőbb illegális „vállalkozások” közé tartozott, a leszámolásos bűncselekmények és robbantások pedig egyre inkább a hétköznapok részévé váltak.
A Kegyetlen egyik legnagyobb erőssége, hogy nem elszakítva, hanem ebbe a közegbe ágyazva meséli el Marinko történetét: a háború, a posztszocialista átalakulás és a szervezett bűnözés összefonódásaként mutatja be az eseményeket, nem pedig egy magányos „szörnyeteg” elszigetelt történeteként.
A Z. Nagy-gyilkosság: egy ikonikus, máig tisztázatlan családirtás
A szegedi Z. Nagy család 1994 januárjában történt lemészárlása a magyar kriminalisztika egyik legismertebb és legrejtélyesebb ügye. Az ismert cukrász, felesége és két gyermekük otthonukban váltak egy ismeretlen tettes vagy tettesek áldozatává; a családot álmukban lőtték agyon.
A nyomozás során a gyanú egy ideig Magda Marinkóra terelődött – részben azért, mert más, hasonló időszakból származó gyilkosságok bizonyítottan hozzá köthetők, részben pedig a szegedi alvilág szereplőivel fennálló kapcsolatrendszere miatt. Bizonyítékok hiányában azonban a bíróság ebben az ügyben felmentette, így a Z. Nagy-gyilkosság elkövetője hivatalosan ma is ismeretlen.
A sorozat dramaturgiájában ez az eset kulcsszerepet játszik. Nem pusztán a „legbrutálisabb” bűncselekményként jelenik meg, hanem olyan csomópontként, ahol összeérnek az alvilági pénzmozgások, a határ menti feketegazdaság, a háborús háttér és egy látszólag „köztiszteletben álló” kisvállalkozó életének titkai. A film nyíltan felveti: valószínűtlen, hogy a cukrász kizárólag a fagylaltból gazdagodott meg, és hangsúlyozza, hogy üzleti kapcsolatai lehettek más áldozatokkal is – miközben egyértelmű választ arra, ki ölte meg a családot, továbbra sem tud adni.
Az első magyar AI–true crime sorozat: A Kegyetlen szerkezete és eszköztára
Három epizód, három óra egy korszak sűrítményében
A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete három epizódban, összesen nagyjából három órában meséli el a történetet. A sorozat a klasszikus true crime receptet követi: archív felvételekre, bírósági és híradóanyagokra, nyomozók, újságírók, tanúk és hozzátartozók visszaemlékezéseire épít. Mivel a kilencvenes évekből korlátozott mennyiségű, felhasználható vizuális anyag maradt fenn – sok irat és felvétel egyszerűen elveszett vagy nem kutatható –, az alkotók kénytelenek voltak abból „jól főzni”, ami egyáltalán rendelkezésre állt.
Ebben a helyzetben különösen felértékelődnek a megszólalók: megjelennek a nyomozás egykori szereplői, a Marinkót elsőként kihallgató szegedi rendőr, helyi újságírók – köztük olyan riporterek, akik már a kilencvenes években is a bűncselekmények helyszínéről tudósítottak, és később könyvet is írtak az ügyről. Az ő személyes, helyismerettel átszőtt emlékeik adják a sorozat gerincét, miközben a narráció a tágabb történelmi–társadalmi keretet biztosítja.
Mesterséges intelligenciával újraalkotott kilencvenes évek
A sorozat leglátványosabb eleme a mesterséges intelligenciával generált képi világ. A Paprika Studios és az első magyar AI-produkciós cég, a Promptmonsters együtt dolgozott a vizuális koncepción: a digitálisan létrehozott városképek, kocsmabelsők, utcajelenetek és ikonikus helyszínek – belvárosi szórakozóhelyek, a Cserepes sori piac, a rendőrség épülete vagy a Csillag börtön – azt a benyomást keltik, mintha a néző valóban „visszarepülne” a kilencvenes évek Szegedére.
Az AI-eszközöket nem csupán díszletként használják. A digitális képalkotás lehetővé teszi, hogy olyan jeleneteket is vizuálisan megjelenítsenek, amelyekről soha nem készült felvétel: Marinko rendőrségre csalását, a kihallgatás pillanatait, vagy azt, hogyan viselkedhetett a különböző bűncselekmények helyszínein. A készítők szándéka, hogy a klasszikus dokumentumfilmes interjúkat és archív anyagokat egy egységes, filmszerű vizuális világgal fogják össze.
A bűnöző mögötti ember – és ennek kockázatai
A sorozat egyértelműen törekszik arra, hogy ne csak az ügy rendőrségi–bírósági oldalát, hanem a bűnöző személyiségét is megmutassa. Megszólal Marinko egykori légióstársa, barátja, jelenlegi párja is; az ő elbeszéléseik igyekeznek felrajzolni a sorozatgyilkos „magánemberi” arcát: hogyan élt, hogyan viszonyult a nőkhöz, a pénzhez, a gyilkosságokhoz, és miként látták őt azok, akik közel álltak hozzá.
Ez a megközelítés egyszerre lehet informatív és problematikus. Több kritika szerint a sorozat időnként túlságosan emberközeli képet fest Marinkóról, és kevésbé reflektál arra, mit jelent mindez az áldozatok és hozzátartozóik szempontjából. A történet „elmeséli, de nem mindig értelmezi” a bűnügyeket, miközben a látványos, AI-val felturbózott képi világ néhol túlnő a dokumentarista tartalmon.
Ez a true crime műfaj egyik alapdilemmáját hozza felszínre: hogyan lehet egy bűnöző történetét izgalmasan, filmszerűen bemutatni anélkül, hogy a hangsúly a „karizmatikus gonosztevőre” tolódna át a valódi áldozatok és a társadalmi tanulságok kárára.
Kritikai visszhang: dicséret, fenntartások, hiányérzet
A hazai kritikák viszonylag egybehangzóan állapítják meg, hogy A Kegyetlen mérföldkő a magyar true crime kínálatban, ugyanakkor nem hibátlan produkció.
Egyes értékelések szerint fontos pillanat, hogy elkészült az első, hazai bűnügyet feldolgozó magyar true crime sorozat. Kiemelik a feszült, de nem feleslegesen szenzációhajhász történetmesélést, a hitelesen megszólaló érintetteket és szakembereket, ugyanakkor bírálják a sorozat címét mint túl általános, kiüresedett jelzőt.
Más vélemények szerint a sorozat erőssége éppen az, ahogyan a kilencvenes évek Szegedének atmoszféráját, a jugoszláv háború és a hazai alvilág metszéspontjait megragadja, miközben hangsúlyozzák: a nyomozásból és a titkosszolgálati, gazdasági háttérből máig számos kérdés maradt megválaszolatlanul. Rámutatnak arra is, hogy a true crime sorozatok készítése valóságos „aknamező”: a jogi korlátok, a titkosszolgálati szálak, a szereplők védelme és az elhunytak iránti tisztelet egyaránt meghatározza, mit lehet kimondani.
Szegedi szemszögből nézve a sorozat legnagyobb tétje az, hogy feltépi a régi sebeket. A Z. Nagy család tragédiája, a Rókusi templom előtti robbantás, a város alvilági szereplői mind olyan elemek, amelyek a helyiek számára nem pusztán „sztorik”, hanem kollektív traumák részei. A film érdeme, hogy ezekről nem csak kívülálló narrációval, hanem a korszakot testközelből ismerő újságírók és nyomozók megszólaltatásával beszél.
True crime és etika: mit jelent „felelősen borzongani”?
Nemcsak Magyarországon, világszerte óriási a true crime műsorok iránti érdeklődés – podcastok, sorozatok, dokumentumfilmek milliói épülnek megtörtént bűncselekményekre. Ezzel párhuzamosan azonban egyre több kutatás és etikai vita hívja fel a figyelmet a műfaj árnyoldalaira.
Médiaetikai állásfoglalások és pszichológiai vizsgálatok figyelmeztetnek, hogy a true crime tartalmak gyakran a hozzátartozók beleegyezése nélkül tárják fel az áldozatok személyes adatait, életének intim részleteit, ami tovább növelheti a traumát. A „co-victim”, vagyis az áldozatok családtagjainak világa sokszor háttérbe szorul, miközben ők viselik a közfigyelem, a kíváncsiskodás és a médiavisszhang terhét.
A felelős true crime tartalomnak ezért elsősorban áldozat- és hozzátartozóközpontúnak, traumainformáltnak kell lennie. A készítők felelőssége, hogy ne pusztán szórakoztató bűnügyi történetet gyártsanak, hanem a történteket a maguk komplex társadalmi és emberi kontextusában mutassák be, elkerülve a bűnözők romantizálását vagy „sztárrá tételét”.
A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete ebből a szempontból vegyes képet mutat. Pozitívum, hogy nemcsak a bűnöző múltjára, hanem a korabeli társadalmi háttérre, az áldozatok és a város történetére is nagy hangsúlyt helyez, és megszólaltat olyan szereplőket, akik valóban részt vettek a nyomozásban vagy közelről élték meg az eseményeket. Ugyanakkor több bírálat is kifogásolja, hogy a sorozat néhol túlságosan a bűnöző személyiségére, „emberi arcára” fókuszál, és kevésbé reflektál expliciten az áldozatok szempontjára és a true crime műfaj etikai kérdéseire.
A mesterséges intelligencia bevonása további etikai dilemmákat vet fel. Az AI által generált képek rendkívül hatásos, emlékezetes jeleneteket hoznak létre, ám a néző könnyen elfelejtheti, hogy ezek nem dokumentációs felvételek, hanem utólagos vizuális rekonstrukciók. Ezért különösen fontos, hogy a történetmesélés világosan jelezze: mi az, ami tényekre épül, és mi az, ami illusztratív, feltételezéseket is tartalmazó megjelenítés.
A kilencvenes évek árnyéka ma is velünk él
A Marinko-ügy nem csupán egy hírhedt sorozatgyilkos története. Egyszerre szól a jugoszláv háborúk árnyékáról, a rendszerváltás utáni gazdasági–társadalmi zűrzavarról, a szervezett bűnözés magyarországi térnyeréséről, a határ menti városok sajátos helyzetéről, és egy olyan korszakról, amelynek sok kérdése máig lezáratlan – mint maga a Z. Nagy-gyilkosság is.
A sorozat jelentősége ezért kettős: egyrészt kultúrtörténeti mérföldkő, az első hazai, nagy költségvetésű true crime produkció, amely mesterséges intelligenciát is használ; másrészt lehetőség arra, hogy a társadalom újra és újra végiggondolja, mit kezdünk a múlt sötét ügyeivel. Csak borzongani akarunk rajtuk, vagy tanulni is szeretnénk belőlük – például a jogállamiság, a titkosszolgálatok átláthatósága, a média felelőssége és az áldozatok iránti tisztelet szempontjából?
Magda Marinko ma is a szegedi Csillag börtön speciális körletében tölti életfogytiglani büntetését, és minden valószínűség szerint soha nem szabadul. Az általa elkövetett – vagy neki tulajdonított – bűncselekmények azonban tovább élnek a kollektív emlékezetben. Az, hogy az első magyar AI–true crime sorozat éppen ezt a történetet dolgozza fel, jól mutatja: a kilencvenes évek bűnügyi árnyai még mindig velünk vannak, és rajtunk múlik, hogy pusztán szórakoztató rémtörténetként, vagy a jelenre is érvényes tanulságok forrásaként tekintünk rájuk.
Magda Marinko Fotó: Földi Imre / MTI